Főoldal   |   Belépés a Chatre   |   Sárbogárdról   |   Szociális hálózati diagram   |   Impresszum

A Chat születése...

Hogy mi is történt a születés óta? Mikor is született a chat?
Csupa olyan információ, amire én sem emlékeztem, de most utánanéztem!

Most találtál csak rá a Sárbogárd Cha™-re? Pedig már több éve létezik! Szeretném most az elkövetkező néhány sorban bemutatni, mi is történt velünk, a honlappal, a kezdetek óta.

Először is nézzük meg KeRTi szemszgből a „születést”

Van egy chat hálózat, IRCnet, ahova én (KeRTi) 2003 óta rendszeresen járkáltam. A szobák száma hatalmas, bárhova beléphetek, még olyan szobába is ami nem létezik, annyi történik ilyenkor, hogy egyedül leszek. Így tehát próbálgattam a szobaneveket... Egy év múltán is próbálgattam a szobaneveket. Belépkedtem mindenhova, sokszor üres szobákba. Ám a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a #Sarbogard szoba nem volt üres! Egy bizonyos Balis tartózkodott bent. Ez számomra nagy öröm volt, hiszen ő volt az első helybéli, akivel találkoztam az IRCneten. A beszélgetéseink egyre gyakoribbak, és egyre hosszabbak voltak, majd végül elhatároztuk, hogy más bogárdiakat is beszervezünk a csetre. Tulajdonképpen így jött létre a Sárbogárd Chat™.

Az én (Balis) szemszögömből a „születés”

Kollégista voltam középiskolába, és amikor nagyon unatkoztam, chateltem, én is IRCnetre jártam sokat és próbálgattam a szobaneveket, mint KeRTi. Beléptem a #Sarbogard szobába de mindig üres volt, gondoltam fent maradok, hátha egyszer csak összefutok valakivel... Egyszer csak nagy meglepetésemre azt vettem észre, hogy valaki írogat a szobába nekem! Nagyon megörültem! Elkezdtünk beszélgetni és úgy döntöttünk, hogy megalapítjuk a Sárbogárd Chat™-et.

Egy kis „honlap történelem”

Az első honlapot el is készítette KeRTi, csábítgatva a bogárdiakat a chatre. Senki nem talált ránk, csak azok, akiknek megmondtuk a címet:) A cím emlékeim szerint sarbogard.atw.hu volt, ez azóta már nem működik.


Kattins a képre a nagyításhoz!

A chat az IRCnet hálózaton működött, ennek nagy hátránya az volt, hogy akkor még csak 9 karakter hosszúságú lehetett a neved. A csatlakozás lassúságáról ne is beszéljünk... Nagyon lassú volt! Megoldás erre a költözés volt. A kép alján is látszik, hogy a crosschat.ath.cx szerverre költöztünk, az egykori SysWebsite szerverére, ami azóta megszűnt. De ugye új, jobb szerverhez nem illett a régi csúnya honlap. Ezért KeRTi készített egy új honlapot , és elkészült a szép új weblapunk. (Ez lett a második honlapunk!)


Kattins a képre a nagyításhoz!

Azonban a SysWebsiteal megszűnt a kapcsolata KeRTi-nek, pont akkor amikor 2 napos osztálykiránduláson volt... A chat egyszerűen bedöglött. Korai lett volna a vég a cset számára, ezért mindenképp a folytatás mellett szavaztunk KeRTi-vel, és szépen költözködtünk. 2004. szeptember közepén a chat szerver az ircworld.hu lett. Sajnos innét is költöznünk kellett bizonyos okok miatt, amiket nem szeretnék leírni ide, a lényeg az, hogy költöztünk megint! Ezek után KeRTi kapcsolatainak jóvoltából egy saját chat szerverünk lett! Ekkor készült el a harmadik honlap is.


Kattins a képre a nagyításhoz!

Ez már egy komolyabb honlap volt, PHP-nuke motor hajtotta és sok-sok hasznos dolgot tartalmazott! A chaten nem mondhatnám, hogy túl sok ember volt de az tlag fő megvolt. (kb: 8-12 ember) Teltek múltak a(z) hónapok/évek és KeRTi barátom úgy döntött, hogy kiszáll a chat fejlesztésből. Nem tudtam rábeszélni, hogy maradjon - sajnos. A honlapot üzemkészen átadta nekem és azóta én fejlesztgetem. De sajnos ezzel megszűnt a saját chat szerverünk, mert mint már írtam KeRTi kapcsolatán alapult. A honlapot átrakta egy ingyenes tárhely szolgáltatóhoz, a chat pedig egy közös ismerősünk szerverére került. A chat azóta is ott van. Egyedül maradtam a chat fejlesztésben, de úgy gondoltam, hogy nem szeretném feladni 3 év munkáját ezért, folytattam.

Kis idő után arra gondoltam hogy csinálok egy új honlapot mert meguntam a mostani kinézetet, és egy szavazást is indítottam a lapon, hogy legyen e úgy honlapja a chat-nek! A szavazók nagy többsége azt akarta, hogy LEGYEN! :) Na, több se kellett hozzá gondoltam egyet és nekiálltam készíteni az új honlapot!

Kattins a képre a nagyításhoz!



A honlapot egy stabil tárhely szolgáltatóhoz vittem és Drupal tartalomkezelő rendszer hajtotta. Körülbelül 3 évig. Feleslegesnek éreztem dinamukis weblapot és már öreg is volt. Ezért csináltam egy statikus HTML/CSS alapokon. Remélem ez is sokág fogja szolgálni feladatát.

No, de arra a kérdésre, hogy „Mikor is született a chat?” még nem adtam választ! A pontos dátumot sajnos nem tudom (senki sem tudja sajnos). De ez a dátum megközelítőleg elég pontos:

2004. Június 01